Utálom, hogy ennyire könnyen kiismernek az emberek. 

Viszonylag könnyen eltűröm, ha idióta beszólásokat kapok, amikkel engem próbálnak megalázni, de persze nem megy nekik. Viszont mikor azokat az embereket ócsárolják, akik többet érnek számomra, mint az életem, akkor kiakadok... Nem is ismerik őket! Csak annyit látnak belőlük, hogy sminkelt szemű buzik. És abba nem gondolnak bele, hogy mennyi mindent letettek már az asztalra. Úgy jótékonykodnak, ahogy csak tudnak, minden adandó alkalomkor segítenek azoknak, akiknek szükségük van rá. Hihetetlen módon tisztelik a rajongóikat, ami még engem is meglepett. Egy teltházas koncerten melyik előadó hajolt meg a rajongói előtt? Nem, nem arra gondolok, mikor simán csak előrebillenti a törzsét... Letérdel a színpadra, és leborul, kimutatja a tiszteletét, és azt, hogy mennyire hálás, s csak miattuk van most ott, ahol... Nem egy olyan eset volt, hogy őket szólták le, és én könnyes szemekkel írtam az érveléseket, de persze nem hatottam meg senkit. És valószínűleg csak mosolyogva bólogattak, hogy elérték amit akartak, rosszul érzem magam, fáj...